Gondolatok az Aranykorról
Egyéb

Gondolatok az Aranykorról

Az elmúlt századok és évezredek történései alapján az embereket mindig a tudatlanságuk vezette és ez hozta el a Földre azt a mérhetetlen gonoszságot, ami a napjainkban is uralkodik a Bolygón.

Amikor a tudatlanság társul a hatalommal az mindig zsarnoksághoz vezet, ugyan ez pénzzel társulva korrupcióhoz, ugyan ez szegénységgel társítva bűnözéshez, háborúkhoz, vérhez, mind Sátáni dolgokhoz, ami nem szolgálja az emberiséget, csak leljebb viszi.

Isten azt parancsolta, hogy a nevét hiába a szánkra ne vegyük, mégis nagyon sokan az ő neve mögé bújva indítottak mindig is keresztes hadjáratokat, és több ezer emberi életet ontottak ki, Isten nevében.

Azt mondta, hogy ne ölj, mégis sokan ölik egymást, akár fizikailag akár lelkileg is. Bántva egymást, akár egy pillanatig, akár egy életen át. Ilyenkor sokan megkérdezik, hogy hol van Isten szeretete?

Amikor csak saját magukban kellene keresniük

Hisz nagyon is téves elmélet az, hogy Isten egy rajtunk kívül álló lény lenne, Isten bennünk él. Sokan értetlenkedve állnak egy-egy hirtelen haláleset láttán/hallatán. Erre is meg van a magyarázat.

Mindig Istent okoljuk a saját magunk hibáiért. De csak nagyon kevesen adunk hálát annak, amink van. Kevés ember ébred úgy fel mindennap, hogy hálás azért, mert van keze, lába, szeme és egyáltalán lélegzik. Van mit ennie, van hol laknia, vannak szerettei, és ő is szerethet másokat.

 Hajlamosak vagyunk vezekelni a saját magunk életében

Nem fizikailag ostorozva önmagunk, hanem szenvedni és szomorúnak lenni olyasmikért, amiken csak mi magunk változtathatunk. A valódi vezekelés az lenne, ha saját tapasztalataink által abból tanulva, segítenénk magunknak és másoknak, hogy ne essenek ugyan azokba a hibákba, bűnökbe, mint mi.

Nem kioktatva másokat, hanem valóban önzetlenül segítséget nyújtani a saját tapasztalatunk által. Ez a szeretet.

A szeretetben az ember képes együttműködni másokkal, képes önzetlenül adni magából azt amilye van

Nem feltétlen anyagi megfogható dolgokat. Persze egy rossz pénz helyzetben, igenis jól jön, ha kisegít a barátunk, de az csak egy átmeneti segítség. Sokkal többet hozhat el az, ha el is magyarázza, hogy bánhatunk a pénzzel, esetleg milyen hibákba ne essünk még egyszer.

Gondolatok az Aranykorról
Gondolatok az Aranykorról

Ezeket a tanácsokat, tanításokat elfogadni néha nagyon nehéz. Hiszen az emberi makacsság és büszkeség néha túl tesz a lelkünkön. Amikor Isten létrehozta, azaz megteremtette a lelkeket, nem azért teremtette, hogy anyagokat halmozzanak fel, és készítsenek, hanem azért, hogy egymást tanítsák, segítség a fejlődésükben.

Nem azért születtünk, hogy együnk, igyunk, szórakozzunk, ez egy nagyon téves belénk rakott eszme

Tévesen tanítanak már egész kisgyermek korunk óta az iskolapadban is, mivel megtanítanak a hamis történelemre, számolásra, anatómiára, műszaki fejlődésekre stb., de arra nem, hogy az elménket, hogy fejlesszük.

Mindenki elfogadja azt, hogy az agyunk 10%-át használjuk, megelégszenek ezzel és élik az életüket totális tudatlanságban. Mert ez így jó a rendszernek.

A tudatlan lélekkel el lehet hitetni mindent, lehet manipulálni. A tudatos lelket nem lehet irányítani, nem fog olyat tenni, amiről tudja, hogy az nem jó másoknak. Nem lesz ártó szándéka, önzősége, hatalom éhsége, egyszerűen csak át adni szeretné a tudását arra, hogy jobb világba léphessenek mások is.

Rengetegszer kapunk jeleket az égiektől

De nevezhetjük közvetlen Őrangyaloknak is őket. Jeleket, amiket nem vesszünk észre. Mert elveszünk az anyagi halmozásban. Halmozzuk az élvezeteket, az ételt, a drága élet minőséget.

Dicsekszünk, nagyra vágyóak vagyunk, beképzeltek és büszkék. Azzal indokolva mindezt, hogy csak egyszer élünk. A halál pillanatában nem számít milyen autóban száguldoztál, nem számít, hogy a szomszédnak milyen háza volt, nem számít az, hogy mennyi pénzed van.

Csak az számít, hogy milyen ember voltál ezen a földi életben

Persze ez elég hülyén hangzik, hogy ne foglalkozzunk a pénzzel, és ne kívánjunk többet, mint ami van.

Mert valójában nem is így kell tennünk. A pénzt is mi emberek teremtettük, a munkánk fizetsége miatt, ezáltal szeretnünk kell.

Aki mindig csak panaszkodik, hogy nincs elég pénze, és milyen a helyzete, annak is az oka saját magában keresendő.

Nyilván nem az igyekezetével van a gond, hanem a gondolkodásával

Visszatérve a jelekre, hányszor fordul elő az, hogy elkalandozik a gondolatunk és épp abban a pillanatban ér minket egy baleset, lehet, hogy csak az ujjunkat vágjuk el, lehet, hogy bele botlunk egy bútorba, de lehet, hogy nagyobb jelet kapunk az égiektől arra, hogy nem jó felé haladunk.

A sorozatos problémáknak oka van. Még hozzá az, hogy nem jól csináljuk az életünket. Meg kell változtatnunk az addigi gondolkodásunk. Sokan persze nem értik ezeket a jeleket és továbbra is ugyan azokat csinálják, mint előtte, egészen addig, amíg az Őrangyal le nem kapcsol.

Azaz megállítja a szívét, vagy egy balesetből nem hozza ki őt élve

Kortól és tapasztalástól függetlenül. Mindegy, hogy 18 éves az illető vagy 50, lekapcsolják. Akik tanulnak a fejlődésükhöz, azoknak el kezd rendeződni az élete, akik nem azoknak még több problémával kell szembe nézniük nap mint nap, és ha annak ellenére se változtatja meg a gondolkodását akkor kiveszik az életből. Meghal.

Mivel egy olyan irányba halad a gondolkodása, amin sajnos segíteni nem lehet. Ez lesz az ő megváltása, és esélye arra, hogy még időben vissza jöhessen tanulni a Földre.

Az időseket pedig itt hagyja szenvedni továbbra is, még egy kis esélyt adva a változáshoz. Mivel az idő ketyeg.

2011.11.11-én Az Aranykor Fénykapu megnyílt a Bolygón

A Maják földi apokalipszis jóslata 2012. 12.12-re volt várható. Sokan persze csak cinikusan nevettek, hogy egy újabb apokalipszis ijesztgetés, de valójában meg történt. A Fénykapu által megindult egy folyamat.

Valóban el akarták törölni a Föld bolygót egy újabb katasztrófával, mint ahogy már 5 másik nemzedékkel is megtették több ezer vagy millió évekkel ezelőtt. Lásd, özönvíz, tűz, jég, bolygó ütközés, földrengés, vulkánkitörések, mágneses mezők gyengülése, pólus váltás stb..

„(Ide betűzném a kedvenc biblia idézetemet: 2Timóteusz 3: 1-7,

1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek.

2 Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek;

3 szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók,

4 árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.

5 Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől.

6 Mert ezek közül valók azok, akik belopakodnak a házakba, és rabul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat.

7 Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg.)”

Mind az emberiség eltörlésére történt

Mert az emberek gyarlók voltak, önmagukat nem szeretők, ahogy most is. Vissza térve a maja naptárhoz, kaptunk még egy esélyt, mert az égiek úgy gondolták, hogy van azért szép számmal olyan ember a Földön, aki jó lelkű, és képes másoknak elhozni a tanítást, hogy megváltozzanak még időben.

Egy spirituális fejlődési szakasz vette kezdetét a végső időig.

Az idő az 2035. december

Ez lesz az a nap, amikor a Föld nevű bolgyó pusztulni fog. Kaptunk elég időt arra, hogy rendbe tegyük magunkat. Akik arra hivatottak, azok tanítsanak, hozzák el mindenféle vallási hovatartozás, gyülekezés nélkül a Fényt az emberek szívébe.

A Fénymunkások a kiválasztottak, tanítók és gyógyítók. Sokan nem is tudják magukról, amíg nem változtatják meg a gondolkodásukat. A biblia 12 népcsoportból 12-12 ezret jelöl ki, azaz 144.000 tanítót.

De mivel a Bibliában leírtakat sosem úgy kell számolni, ahogy a szemünk látja, ez valójában 320 millió embert jelent. Azaz éppen elég 320 millió ember, azaz épp, hogy csak töredéke a ma élőknek arra, hogy ne következzen be egy globális csapás az emberiségre mérve.

Hacsak nem hozzuk el az Aranykort a Földre. Azaz nem mi hozzuk el, már itt vagyunk a kapujában.

Aranykor 13 és 26 ezer évente keletkezik a bolygón

Az átalakulási folyamat kb 100éve megkezdődött. De tömegesen 1970-es évektől kezdtek azok a lelkek leszületni, akik már nem a tudatlanságban élnek, hanem azért jöttek, hogy eltöröljék a vaskori rendszert.

Őket nevezi a köznyelv indigó gyermeknek, az indigó gyermekek gyermekei pedig a kristálygyermekek. Akik nem hajlandóak elfogadni a rájuk erőltetett rendszert, kilógnak a sorból azzal, hogy szeretik önmaguk annyira, hogy nem állnak be a rendszerbe.

Nagyon sok közülük autista, homoszexuális, vagy épp zseni, vagy csak örökös „lázadó” a köznyelv szerint. Valójában ezek a lelkek, csak békét akarnak hirdetni, és azt, hogy elfogadják őket, és ezáltal az emberek szeressék annyira önmagukat, hogy fel merjék vállalni a gondolataikat, vágyaikat.

Az Aranykor nem más, mint a boldogság birodalma. Ahol nincsenek hatalmi harcok, nincsenek illúziók egy hamis kép miatt, nincs manipuláció, nincs hazugság, csak az önzetlen szeretet mindenki felé. Ezen kellene dolgoznia minden élő embernek.

Hátat fordítani a belénk táplált félelmeknek, nem elhinni azt, hogy ugyan ne menj ki az utcára este, mert megölnek, ezzel erősítve a félelmeink, nem horror filmeket nézve, és utána rettegni az éjszakától, nem ijesztgetni a gyermekeink, hogy elviszi a réz farkú bagoly, ha rossz.

Nem szabad erősíteni az aggodalmaink, a félelmeink táplálni

Mert ezek hamisak. Azért készültek, hogy megtévesszenek minket, hogy eltereljék a gondolataink a valós helyzetről.

Amíg egy bábuval foglalkozzunk a politikai életben és azon hőbörgünk, hogy az illető milyen tulajdonságokkal bír, addig nem vesszük észre, hogy valójában honnan is van irányítva az egész, és mi a valódi kiinduló pont.

Kik akarják az egész bolygót egy kézben tartani, hogyan működik a rendszer. Amíg csak elégedetlenkedünk, addig az életünk is elégedetlen lesz.

Ez a célja a Földön élő belső hatalomnak

A megtévesztés, és a boldogtalanság, a boldog tudatlanság, mert így mindenki vagy legalábbis a tudatlanokat lehet manipulálni. Fent tartani egy elnyomó és élősködő szervezetet, és azt támogatókat találni.

Minden energiájukat az emberek abba fektetik, hogy anyagi természetű dolgokat halmozzanak fel, minden erejük és pénzük erre megy el, nem a lelkük fejlődésére sajnos. Dolgozzunk, hogy éljünk, élünk, hogy dolgozhassunk.

Fogyasszunk minél többet, hogy legyen profit, mert ha nincs profit, akkor nem lesz munka, nyugdíj, és éhen halunk.

Ez a lényege a tudatlanságnak, a tudatos tudatlanság rendszerének

Persze senki nem lesz fényevő azért, mert felismeri ezeket, és a számláit se Isten fogja befizetni, de az ilyenektől fordulj el! Szeresd magad annyira, hogy nem félsz, nem aggodalmaskodsz, nem éled tovább az eddigi életed mindennapos stresszben.

Szeresd magad annyira, hogy szeress, hogy önzetlenül oda lépj, ahová kell, ahol szükség van rád, önzetlenül adj abból, amid van, oszd meg másokkal, hogy jónak lenni jó.

Nem kell félni a jótól, csak be kell fogadni

Hagy áramoljon az energia köztetek, a szeretet energiája. A félelmeid nem valósak, nem igaziak, csak beléd kódolták, a kicsinyesség nem benned van, nem ezzel születtél.

Tisztán születtünk le mind, megtisztulva, a többit mind csak belénk rakta egy hamis rendszer, hogy megtévesszen és manipulálni tudjon egy egész életen át. Mindenkinek saját magán áll, hogy akar-e élni boldogságban vagy marad a fájdalmas hétköznapjaiban és hagyja, hogy irányítsák mások, akik nem érte vannak.

Az Aranykorba nem léphetnek be azok a lelkek, akik nem változnak meg

De azok sem, akik elindulnak a tudás útján, és letérnek róla, abba hagyják. Ők sem. Már pedig az Aranykor mindenki számára el kell, hogy jöhessen. Mindenkinek joga van tudni, és belépni, de mindenkinek a saját választása a saját fejlődése. Az idő ketyeg…

Szerző: Nagy Noémi

Youtube csatorna: Noémi

Forrás: spiritan.hu

Szólj hozzá