tarot jóslás angyalportal.hu
Egyéb

Angyali Tarot jóslás Advent második hetére

A mai alkalommal az egyes lapok jelentésén túl még két-két lap együttes értelmét is felfedjük.

Angyali Tarot jóslás Advent második hetére

válassz egy vagy két kártyát megérzésed szerint, és máris megtudhatod, hogy mit üzennek az angyalok Advent második hetére Neked a Tarot által!

tarot jóslás angyalportal.hu
tarot jóslás angyalportal.hu

A három lap a következő:

Bal:

Érmék Kilences

Az Érmék Kilences már a hagyományos értelmezésben is az anyagi szerencse kártyája volt, mely nagy, legtöbbször váratlan nyereményt ígér.

Meglepően jó irányú fejlődést, hirtelen szerencsét és olyan helyzeteket jelent, melyeket „a nagy fogás” szólással jellemez a köznyelv.

E kétségtelenül erős oldala mellett, mely a külső nyereményekre vonatkozik, a kártya másik értelmezése az érezhető benső gazdagodás élménye.

Kulcsszavak: Vénusz a Szűzben, gyarapodás, növekedés, nyereség, a szerelem bilincsében, bölcsesség, kreativitás, minél többet adok, annál többet kapok

Az Újhold fényében megjelenő értelme:

Lehetőségekben gazdag időszak előtt állsz, merj belevágni új dolgokba!

Közép:

I. A Mágus

A Mágus eszességet, ügyességet, öntudatot és aktív életformát jelképez. Olyan periódust jelez, melyben nehéz problémákat is le tudunk küzdeni, fokozott tudatossággal és éber életbölcsességgel sikerrel szállunk szembe a kihívásokkal.

Ez a kártya ugyan tudatunk erejét ábrázolja, de ezáltal nem azt fejezi ki, hogy az érzelmek és más tudatalatti erők elhanyagolhatóak lennének. Ellenkezőleg: a Mágus által jelképezett rendkívüli befolyásoló erő és hatékonyság a tudatosság és tudatalatti közötti mély harmónián alapul.

Csak az ebből keletkező benső biztonság képes hegyeket mozgatni. Az élethelyzetre vonatkozóan az első emberi tett a semmiből születik, tapasztalatok

A Mágus lapjáról itt tudhatsz meg többet

Az Újhold fényében megjelenő értelme:

Most egyre aktívabb időszak vár rád, amikor az átlagosnál is nagyobb szükség lesz a képességeid kamatoztatására!

Ha többet akarsz tudni a Tarot-ról, indítottunk egy Tarot iskolát, amit itt érhetsz el!

Jobb:

A Főpapnő tudattalan erőinket, gyengédségünket, beleérző-képességünket és a gyakran megmagyarázhatatlan, de mélyen gyökerező bizonyosságot jelöli.

Ő a kulcs a logikusan gondolkodó elmével nem megközelíthető titokzatos igazsághoz. Tudja, hogy a kimondható igazság soha nem az örök igazság. Világos oldala a türelem, megértés, elnézés, jóság és megbocsátási készség kifejezője, segítőként, gyógyítóként vagy látnokként a tudattalan erőit veti be mások érdekében.

Árnyékos oldala viszont a „sötét nővér”, a boszorkány megtestesítője, aki szellemi ereje hatalmát mások elcsábítására, megbénítására vagy ártalmára használja. A Tarot értelmezései azonban csak barátságos, segítőkész oldalát hangsúlyozzák.

A Főpapnő lapjáról itt tudhatsz meg többet

Az Újhold fényében megjelenő értelme:

Egyre inkább meg kell tanuld, hogy belső hangodra, megérzéseidre hallgass.

Két-két kártya együttes értelme

1+2

A gyarapodás, bővülés, a bőség áramlása most valóra válhat, ám elsősorban Rajtad múlik. Ha nem látsz rá lehetőséget – teremtsd meg a lehetőséget Te magad!

A bőségről és bőségtudatról itt olvashatsz hasznos tudnivalókat.

1+3

Az áramlás, a bőség elsősorban szellemi téren mutatkozik meg. Könnyedén lehetséges, hogy olyan belső információk, titkok, rejtélyek jutnak tudomásodra, amelyek segíthetnek a gyarapodásban. Mindez pozitív értelemben, nem mások titkaival való visszaélés útján lehetséges!

2+3

Ha jobban meg akarod ismerni önmagad, ez a hét kiváló időszak rá. Most az aktív önismerettel igazán sokáig juthatsz. Rajtad áll, mit hogyan teszel, ám ilyen időszak nem mindig adódik. Élj vele!

Érdekességek a Tarot-ról

A tarot keletkezéséről megoszlanak a vélemények. A kártyákról elsőnek egy 1377-es dokumentumban tettek említést, amelyben betiltották a kártya használatát. Ennek ellenére a terjedését nem tudták megállítani, és a világ nagyobb városaiban rövid időn belül ismertté vált.

Ismerve a középkor kommunikációs szokásait, és figyelembe véve a könyvnyomtatás hiányát, ez nem volt elhanyagolható tényező akkoriban. A mai játékkártyák szerzetileg sok hasonlóságot mutatnak a tarot lapjaival. A kis arkánum négy színe a legtöbb mostani játékkártyajátékban is megtalálható. A nagy arkánum Bolond kártyája mára dzsókerként vált ismertté.

A Tarot a 16. században

A 15. század végére, 16. század elejére már a maihoz hasonló, 78 lapos kártyáról álló csomag vált ismertté, melyet velencei tarotnak neveztek, a későbbiekben marseille-i tarotként híresült el. A marseille-i tarot máig is hozzáférhető az eredetivel azonos kiadásban, a szakirodalmak általában ezeket a lapokat kiáltják ki „eredetinek”. Jellegzetes, egyszerűen színezett lapjai erősen megosztják a hozzáértőket, abban azonban egyetértenek, hogy szimbólumrendszere valóban, a ma kapható lapok eredetiének tekinthetőek.

Ha többet akarsz tudni a Tarot-ról, indítottunk egy Tarot iskolát, amit itt érhetsz el!

Szólj hozzá