Angyalmágia és a harmonikus számok 1.
Az angyalok harmonikus számokkal is üzenhetnek nekünk. Hol és hogyan kapunk számot az angyaloktól az angyalmágiában?
Az angyalok gyakorta számokkal üzennek nekünk.
Ilyenkor azt a számot vagy számsort folyamatosan megjelenítik az életünkben, vagy pont a megfelelő pillanatban bukkan fel.
Az üzenetet megláthatjuk egy házszámban, egy árcédulán, egy telefonszámban, egy autó rendszámtábláján, a telefonunk kijelzőjén, az órákon, vagy egy papírdarabon – tehát bárhol.
Az angyalmágiában az angyali üzenetek jellemzője, hogy vagy abban a pillanatban bukkan fel a számsor, amikor felteszünk egy fontos kérdést, vagy jelentős döntést hozunk, vagy ha változásra akarnak bírni az angyalok, akkor legalább háromszor megkapjuk őket.
(Kép forrása)
Miért üzennek számokkal az Égiek?
A kérdés jogos. Miért nem inkább konkrétan elmondják?
Olyan világban élünk, ahol a hangokat halló embereket elmebetegnek tartják – sokszor teljes joggal. Viszont ha a köztudatban az szerepel, akkor az angyali üzenetek a visszájukra is fordulhatnak, ha közvetlen adják át. Elvégre hamar hitelét veszíti valaki, aki azt mondja: „nekem ezt és ezt mondták közvetlenül az angyalok”.
A számok esetében nincs ilyen veszély. Az Angyalok mindent megtesznek azért, hogy felhívják magukra a figyelmünket, és hogy kommunikáljanak velünk. Ha az életetekben olyan mintázatokkal találkoztok, ha ugyanazt a számsort egymás után többször is látjátok, amik válaszok a kérdéseitekre, vagy imáitokra, biztosak lehettek benne, üzenetet kaptatok.
Mit jelentenek az angyali számok?
Az Égiek egyszerű vagy harmonikus, szimmetrikus számokkal üzennek legtöbbször az angyalmágiában. Ha olyan, sokjegyű számokat látunk, amelyek egyetlen számjegy ismétlődéséből állnak, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az angyali számmal van dolgunk. Akár kétszeresen dupla számokról van szó (például 11:11), akár tripla számokról, biztosak lehetünk benne, hogy fontosak.
Ebben a cikkben ezért most azt nézzük meg, hogy mit jelentenek a háromjegyű, azonos számjegyekből álló számok.
Tripla számok és angyali üzenetük
111 A kezdet és a teremtés angyali száma
Figyeljük meg jól gondolatainkat, és vigyázzunk, hogy csakis arra gondoljunk, amit szeretnénk. Ez a számsor azt mutatja, hogy megnyílik előttünk a lehetőségek kapuja, és gondolataink rekord sebességgel manifesztálódnak a formák világában. A 111 olyan, mint a vaku felvillanó fénye. Azt jelenti, hogy az univerzum lefényképezte gondolatainkat. Ellenőrizzük milyen teremtő gondolatokat fényképezett le. Pozitív irányba mutatókat, vagy épp zsörtölődünk valamin, elégedetlenek vagyunk. Alaposan vizsgáljuk meg, hogy elégedettek vagyunk-e azzal, amilyen gondolatokat az univerzum lefényképezett bennünk? Ha nem, javítsuk ki gondolatainkat. Nézzük meg hogy mi az a pont ami által boldogak lennénk, és kérjünk ebben segítséget Angyaloktól, hogy ez valóra is váljon.
222 A kitartás és életmódváltás angyali száma
Újonnan elvetett ötlet-magjainak növekedésnek indultak a valóságban. Folyamatosan, öntöznünk és táplálnunk kell őket, és akkor hamarosan áttörik a föld felszínét, és megláthatjuk manifesztációnk bizonyítékait. Más szavakkal ne adjuk fel öt perccel a csoda előtt. Pozitív gondolatsorozatunk eredménye hamarosan nyilvánvalóvá válik, tartsunk ki, dolgozzunk tovább! Tartsuk fenn a pozitív gondolatokat, megerősítéseket, és folytassuk a vizualizálást és a teremtő energiáink felemelkedése tapasztalható. Tarts ki, nemsokára valóra válik pozitív életformád.
333 A támogatás és figyelmeztetés angyali száma
A felemelkedett mesterek itt vannak a közelünkben, szeretnénk, ha tudnánk, hogy segítséget, szeretetet, és társaságot nyújtanak nekünk a nehéz időkben. Ha a 333 számot látjuk egészen biztosak lehetünk abban, hogy most alkalmunk van a segítők energiáinak lehívására, segítség kérésére. Szólítsuk meg a felemelkedett mestereket, tanítókat és szeretetteket, különösen amikor a hármas számot ismételten magunk körül látjuk.
444 A szeretet és figyelem angyali száma
Az Angyalok most körülvesznek, és biztosítanak szeretetükről és segítő szándékukról. Nem kell aggódnunk, közeli az angyali segítség. Meg tudjuk szólítani őket, segítséget tudunk kérni, angyali védelmet és energiákat tudunk kérni magunk és szeretteink számára. Kérhetünk kisebb védelemre és beteljesülésre Mihály arkangyalt, nagyobb volumenű energiaképre pedig Gábriel arkangyalt. Anyai szeretetenergiára Máriát, munkával kapcsolatos beteljesülésre pedig Urielt. Hívd őket a szeretetenergia nevében, és engedd át a szeretetenergiát lényeden.
555 A változás és a változtatás angyali száma
Ez a sorrend azt súgja, hogy nagyszabású változás áll előttünk! Ne ítéljük meg a változást negatívnak, vagy pozitívnak, mert minden változás egyszerűen az életáramlásainak természetes része. Lehet, hogy ez a változás egy imánkra érkező válasz, továbbra is tartsuk fenn önmagunkban a béke érzését. Fogadjuk a változást ehetőségként és hozzuk ki belőle a legtöbbet, vonjuk le a tanulságokat, hiszen ha mindent megtettünk nem létezik kudarc, csupán tanulság, ami már a pozitív energiaáramlás része.
666 A bevonzás és a szerelem angyali száma
Gondolataink kibillentek az egyensúlyból, túlságosan is az anyag világra koncentrálunk. Ez a számsor arra kér bennünket, hogy egyensúlyozzuk ki gondolatainkat a föld és az ég között, mint a híres hegyi beszédben. Az Angyalok arra kérnek, hogy a szellemre és a szolgálatra koncentráljunk, és legyünk tudatában annak, hogy anyagi és érzelmi szükségleteink ennek eredményeképpen automatikusan kielégülnek majd. A materialitás világa helyett fordulj most érzelmi részedhez.
777 A siker és a lehetőségek angyali száma
Az Angyalok tapsolnak nekünk – gratulálnak, sínen vagyunk! Folytassuk tovább ugyanígy, és ne feledjük, hogy vágyaink valóra válnak. Ez egy különleges pozitív jel, és azt is jelenti, hogy további csodákra is számíthatunk. Tartsuk magunkat a jelenlegi energiaáramlásban, a folyamatosan felfelé ívelő energiákat hálaenergiákkal tudjuk ösztönözni. Légy hálás a pozitív életfolyamért és a sikerek megmaradnak.
Angyali tapsvihar és gratuláció. Ez egy nagyon pozitív jel, ami azt üzeni, hogy már eddig is jó úton jártunk, de ha ugyanígy folytatjuk, akkor a vágyaink valóra válnak, és csodák várnak ránk!
888 A pénz és a gyarapodás angyali száma
Életünk egy szakasza a végéhez közelít, ez a számsor azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy figyelmeztetést kapjunk, hogy fel tudjunk készülni. Ez a számsor azt is jelentheti, hogy érzelmi, munkahelyi, vagy kapcsolati szakasz végéhez értünk. Azt is jelenti, hogy fény vár az alagút végén. Üzeni még ezt is „Megérett a vetés, ne késlekedjünk a szedéssel és az evéssel”. Más szóval ne halogassuk a következő lépést, vagy munkánk gyümölcsének élvezetét. Az eddigi tanulási folyamatod ebben a kontextusban a végére ért, ne habozz. Ha bezárul egy ablak máshol egy ajtó nyílik.
Egy korszakunk a végéhez közeledik, itt az ideje elkezdeni felkészülni a várható pozitív változásokra. Ez a számsor jelzi, ha le kell zárnunk valamit, és azután kell új fejezetet nyitnunk attól függetlenül, hogy ez a magánéletünkre, a munkánkra vagy a pénzügyeinkre vonatkozik-e. Bátran tegyük meg a következő lépést, mert az igazán gyümölcsöző lesz, minden szempontból. Azaz anyagi gyarapodást, boldogságot, és még új szerelmet is hozhat a számunkra. A 888 azt is jelzi, hogy az angyalok szerint ideje lenne élveznünk a munkánk gyümölcsét!
999 A beteljesülés és a titok angyali száma
Személyes, vagy tágabb életterületünkben egy nagy szakasz végéhez értünk. A Föld gyógyításán munkálkodó fénymunkások számára ez az üzenet annyit jelent: „Munkára! Föld Anyának most rögtön szüksége van rátok!” Itt az ideje, hogy átadd amit tanultál, taníts másokat.
Irány dolgozni fénymunkás! A világnak szüksége van arra, hogy megvalósítsd életfeladatodat, ezért ne késlekedj tovább, láss hozzá a megvalósításához most, ebben a pillanatban!”
000. Az egység angyali száma
Emlékezz rá, hogy egy vagy Istennel, és érezd meg magadban a Teremtő gyógyító, felemelő szeretetét! A teljesség, és a befejezettség számsora is a tripla nulla.
Forrás: spiritan.hu